Szent Iván-éji mulatságok, tűzugrás először...

A nyári napforduló ünnepét és a hagyományos tűzugrást idén két helyen is csángó muzsikával ünneplik.

Szent Iván napján (2010. június 24-én) a Pataky Művelődési Központ szervezésében a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény kertjében lesz egy nagyszabású rendezvény, a Sültü Zenekar táncházával és koncertjével, valamint tűzzsonglőrökkel, hennafestőkkel, mesemondókkal, csillagjósokkal és bájital keverőkkel.

A Sültü Zenekar 19 órától 21 óráig zenél, a rendezvény gyerekeknek ingyenes. 

Nyári szünet előtti utolsó FMH-s moldvai táncház

a Sültü Zenekarral és Földi Lehellel, szombat este a budapesti FMH-ban. (XI. ker. Fehérvári út 47. - Tel: 203-38-68)

Időpont:

2010. 06. 12. - 19 órától moldvai csángó táncház, tánc- és énektanítás

Ez lesz az utolsó "tavaszi" táncház! Várunk mindenkit!

Kövis családi táncház az Óbudai Szigeten

Több száz fő részvételével rendezik meg a Kövi Napot az óbudai Hajógyári-szigeten. A sokszínű program mellett tánctanítással egybekötött családi táncház is lesz 2010. június 5-én szombaton, 16-17 óráig a sziget északi csücskében.

A Kövi Plébánia által szervezett eseményre az érdeklődők mellett, minden régi és új Kövist várnak sokszínű programokkal, kézműves foglalkozásokkal, sportprogramokkal, íjászattal és koncertekkel. Délelőtt Feri atya tart előadást, míg délután gitáros misére kerül sor.

Ugye Te is eljössz!? További információk, térkép és a részletes program...

Sültü Zenekar koncertje a Múzeumok Majálisán

A 15. Nagy Múzeumünnep a Sültü Zenekar koncertjével!

A jubileumi Majális 2010. május 15-én és 16-án reggel 9-től 21 óráig lesz a Múzeumkertben és a Magyar Nemzeti Múzeum épületében. A belépés díjtalan!

A Sültü Zenekar népzenei koncertjére és táncházára 2010. május 16-án, vasárnap kora délután (14:30-tól) kerül sor.

A Nagyszínpad és a Gyermekszínpad részletes programja... 

 

A május elsejei Sültü táncház elmarad

Május elsején zárva tart az FMH, ahol a Sültü táncház szokott lenni kéthetente szombaton.

A következő táncház 2010. május 15-én szombaton lesz, majd azt követően május 29-én.

 

Időpontváltozás a Csángó Bál miatt!

Csángó tánc a Sültü Zenekar koncertjén a Múzeumkertben.Az FMH-s Sültü táncház eredetileg 2010. február 6-án lett volna. Barátaink kérésére nem szervezünk a Csángó Bállal egy időpontban táncházat, mely azonban nem marad el, csak eltolódik egy héttel.

Csángó táncház a Sültü Zenekarral és Földi Lehellel tehát 2010. február 13-án lesz este fél 8 órától, majd a rákövetkező héten szombaton (február 20-án) a szokott időben, 19 órai kezdettel.

Mindenkit várunk szeretettel mindhárom szombaton. 

Webtévés interjú Benkő András zenésszel - Hangszere: koboz

Webtévés interjú Benkő András zenésszel - Hangszere: a kobozBenkő András zenész, népzenészt megkereste a Webtévé, hogy egy hosszabb interjú keretében mutassa be különleges hangszerét, a középkorban és a csángó népzenében még napjainkban is használt kobozt.

Hogy jön össze a régi zene és a népzene? Élő népművészet és a sötét középkor? Romos Andrássy úti kastély, lepusztult lépcsőház. Bársony kelmék, sötét kulissza és szőke hölgy kezében mikrofonnal. De miért áll az oldalán a zongora? Talán erre is választ kaphat az interjúban.

Elő- és utószilveszter buli! Óévbúcsúztató és Újévköszöntő táncház

Sültü Zenekar - képgaléria a képre kattintva!

2009. december 29-én kerül sor az FMH-ban a "nagy, közös" évbúcsúztató táncházra. Népzene lesz tehát minden mennyiségben!

A program 20.00 órakor kezdődik és a zenekarok felváltva szórakoztatják a táncolni és szórakozni vágyó nagyérdemű közönséget. Az este folyamán színpadra lép a Sültü Zenekar (moldvai csángó), a Greenfields (ír), a Falkafolk (balkáni) és a Csürrentő (szintén moldvai) is.

Sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők és a zenészek - reméljük ez alkalommal a hóvihar elmarad... majd 2010. január 2-án utószilveszteri táncház a Sültü Zenekarral...

Prágában koncertezett a Sültü Zenekar

2009. november 7-én Csehországban adott koncertet a Sültü Zenekar.

A Prágai Magyar Kulturális Központban megrendezésre került másfél órás koncerten a közönség ízelítőt kapott a magyar népzene és régi zene egy-egy szeletéből. A programban ezúttal historikus énekek és hangszerbemutatók is helyet kaptak a moldvai csángó és gyimesi énekek, táncdallamok mellett.

A Sültü Zenekar (soubor SÜLTÜ) másfél órás prágai koncertjéről a további részletek - csehül is - a Tovább gombra kattintva. 

2010-es időpontok! Mindenki beírta már a naptárába?

Sültü Zenekar - moldvai csángó népzene, tánc- és énektanítássalA Sültü Zenekar moldvai csángó táncháza havonta két alkalommal, szombat esténként a budapesti FMH-ban. (XI. ker. Fehérvári út 47. - Tel: 203-38-68)

Első időpontok 2010-ben:
 
2010. 01. 02. - 19 órától Újév-köszöntő moldvai csángó táncház, tánc- és énektanítás
 
2010. 01. 09. - 19 órától moldvai csángó táncház, tánc- és énektanítás
 

Népzene és koboz szóló a Múzeumok Majálisán (KÉPGALÉRIA)

2009-ben is koncertet ad a csángó népzenét játszó Sültü Zenekar a Múzeumok Majálisán, Budapesten. Színpadra lép még a Quimby, Bartók Eszter és a Korai Öröm is!

Idén több mint 100 múzeum mutatkozik be a Múzeumkertben és a Magyar Nemzeti Múzeum épületében, közel 100 különféle műfajú program várja az érdeklődőket a két nap alatt, a moldvai népzenétől az örökzöld rock slágerekig.

Háromnapos csángó mulatság Tiszadobon

10 óra tánctanítás és 12 órás táncházi mulatság - 2009. március 20-22-én.

A vadregényes tiszadobi Andrássy kastélyban kerül sor a háromnapos (2009. március 20-22.) tavaszi tánckurzusra, ahol moldvai táncokat és csángó énekeket lehet tanulni. A péntek este kezdődő programban muzsikálunk társaimmal, a Sültü zenekarral, de zenélni fog még Földi Lehel és barátai is.

A Múzeumok Éjszakáján "koboz is peng"

A Múzeumok Majálisa után a Múzeumok Éjszakáján is fellép a Sültü Zenekar!

19:00 órától a Sebő együttes előadására kerül sor, majd éjjel 11-kor a Sültü zenekar tart koncertet  és táncházat. Az országos rendezvénysorozatba bekapcsolódott a BME OMIKK is, ahol 18 órától, június 24-én 02 óráig változatos programokkal várják az érdeklődőket. 

Ördög útja az ódon Kastélyban

2007. március 23-25. között háromnapos tánctanítással egybekötött táncház volt a tiszadobi kastélyban. A több mint 100 résztvevő moldvai csángó táncokat és énekeket tanulhatott.

A szünetekben filmvetítést tartottak a csángó néphagyományokról. A pénteki és szombati, reggelig tartó mulatságban a Sültü Zenekar, valamint Földi Lehel és barátai muzsikáltak.